Áldás vagy átok?

Másokhoz hasonlóan a kurzus kezdetekor én is arról tudok beszámolni, hogy rám hogyan hat, amikor érzem, hogy megcsap (vagy épp a fülem mellett süvít el) a hihetetlenül gyors technikai fejlődés szele, milyen gondolatokat ébreszt bennem a kurzus indulása, a követelmények, és Ti, kedves csoporttársak. Az már most is látszik, hogy inspiráló egymás gondolatait olvasni, még azokat is, amikkel nem értek egyet, vagy épp azokat, amik felháborítanak.

Mindannyian érezzük, hogy milyen szélsebesen fejlődnek a technikai eszközök és terjed a webkettes alkalmazások használata. Megijedünk ettől vagy rajongunk érte, vagy valahol a kettő között reagálunk rá. Gyakran szeretünk állást foglalni is, például elismerjük, hogy az informatika térhódítása könnyebbé teszi az életünket, de a könyv legyen papírból, és nem kell megosztani egymással a facebookon, hogy mit vacsorázunk. Vagy épp egész nap be vagyok jelentkezve a facebookra, de a twitternek semmi értelme.  

A munkahelyemen heti 20 órát töltök az internet előtt. Egy kis irodában dolgozunk mindannyian, de a főnökömtől e-mailben kapok utasításokat, és e-mailben értesítem a mellettem ülő kollégáimat a közösen elvégzendő feladatokról. Most hogy leírtam, ez kicsit betegnek tűnik, de így bármikor visszakereshetők a pontos utasítások, a határidők, az időpontok; és a kollégám sem zavarom egy egészen másik ügyhöz kapcsolódó kérdéssel, amikor éppen kutatási beszámolót ír. Rendkívül gördülékennyé teszi ez a munkát, el sem tudom képzelni, milyen lenne másképp. Pedig nem is olyan rég épp ez a működésmód volt olyan elképzelhetetlen, mint most a kockásfüzet az excel helyett. 

Néha lenyűgöznek az ahhoz hasonló gondolatok, hogy be lehet kapcsolni a fűtést mobiltelefonnnal. A nagyapám pedig nevetve mondta néhány éve, amikor a gps-ről meséltünk neki: “Na ne hülyéskedjetek, lassan már a tévéadást is az űrből sugározzák!” Papa, ráhibáztál, az már egy ideje onnan jön. Nem nagyon akarta elhinni.

Az irodában töltött nyolc óra után viszont sokszor egyáltalán nincs kedvem bekapcsolni a számítógépet. Pedig ekkor kezdődik az egyetemi ügyek intézése, a kurzusokhoz kapcsolódó feladatok megoldása, ami ha minden tárgyból csak napi egy órát vesz igénybe, akkor is rögtön 7-8 óránál járunk naponta. Ez talán teljesen reálisnak tűnhet, ha azt vesszük, hogy nappali tagozatos vagyok. 

Ugyanakkor abban is egyetértenek a legtöbben, hogy szakmai gyakorlat nélkül nem érdemes kilépni a munkaerőpiacra. (Értsd: sokat kell ingyen dolgozni, hogy aztán még többet dolgozhass pénzért.) Meg abban is, hogy ne hagyd, hogy a sok teendő megölje a magánéleted. És abban is, hogy a tudatos állampolgár (különösképp az egyetemista/egyetemet végzett) minden ügyét tudatosan intézi, ismeri az őt körülvevő rendszereket, beleértve az őt érintő jogszabályokat is. Rögtön orvoshoz megy, ha beteg vagy ha csak eljött a szűrővizsgálat ideje, figyelemmel kíséri a pénzügyeit, tájékozott a közéleti kérdésekben. Kulturális eseményekre jár, szakirodalmat és szépirodalmat olvas, és sportol. Jelentkezzen, aki ki tudta számolni, hány órából kellene állnia egy napnak. :)

Akármennyire örülök, hogy a 21. században lehetek felnőtt (de tényleg, ti melyik kort választanátok helyette?), egyelőre vannak dolgok, amiket nem lehet számítógépen csinálni. Vagy legalábbis nem olyan minőségben, mint egyébként. Szeretek például főzni, a párommal együtt lenni, a barátaimmal sörözni, biciklizni a szabadban és még sok minden mást. Amikor egy érdekes helyre utazom akkor például egyáltalán nem érdekel és nyűgöz le, hogy mi van a világ másik felén, hanem akkor és ott akarok lenni. Ugyanakkor jól esik, hogy meg tudom osztani az élményt (akár vizuálisan is) azzal, akit szívesen magammal vittem volna. Szerintem aggodalomra e tekintetben semmi ok, mert ez soha nem lesz ugyanolyan, mintha tényleg ott lenne az illető.

Azt azonban kár lenne tagadni, hogy mindannyiunknak lehetnek aggodalmai, ha úgy érezzük, gyorsabb a fejlődés, mint amit fel tudunk dolgozni, vagy jól és okosan tudunk használni. (Én például sokmindenért tudok lelkesedni, de a robotok készítéséről szóló hírek megrémisztenek.) 
A technikai fejlődés bármilyen gyors is, egy folyamat, ami alól nem tudjuk kivonni magunkat. Úgy gondolom, nem érdemes a digitális eszközöket rémeknek tekinteni, amikkel folyamatosan versenyt kell futnunk. Az életünk könnyebbé és kényelmesebbé tételéért találják ki őket, ezért aligha van értelmük, ha a használatuk inkább terhet, mint könnyebbséget jelent számunkra. Különböző mértékben tudjuk és akarjuk a saját életünkben használni a fejlődés eredményeit. Egy ilyen kurzus véleményem szerint leginkább arra lehet jó, hogy elsajátítsuk azt a szemléletmódot, ami által nyitottak leszünk az újra, amikor épp szelektálunk, hogy mi az, ami számunkra valóban könnyebbséget jelent.